Passport

Történetek határtalanul.

A falon át (második rész)

2014. szeptember 06. 02:35 - Vámos Sándor

falon_at_2_1.png

A fal felhúzása után még sokan megpróbáltak átmászni rajta, de a sok halálos áldozattal járó balul elsült szökési kísérletek híre hamar elterjedt. Más módszereket kellett választani, és az emberi leleményesség új utakat talált a meneküléshez. Eleinte a föld alatt, a csatornarendszeren keresztül is el lehetett hagyni az NDK-t, de ezeket a lehetőségeket a Stasi hamar feltérképezte és megszüntette.

Ekkor kezdődött a fal alatti alagútépítések korszaka. 1961 és 1973 között 39 alagútépítés vált ismertté, és legalább 254 keletnémet polgár jutott át rajtuk a nyugati oldalra, de közben több, mit kétszázan keletnémet börtönökbe kerültek és négyen meghaltak menekülés közben.

Az alagutas „projektek” mintegy fele nem eredményezett szökést. Az alagutak nagy részét – harmincat – nyugatról ástak keletre, de keletről nyugatra ásott menekülési utak eredményesebbek voltak, a 9 alagútból csak egy volt sikertelen.

alagutak.png

Az alagutakat építésük sorrendjében számozták, és ez az egykori számozás magába foglalta a tervezett, de meg nem valósított alagutakat is. Ezek közül az egyik leghíresebbet emelem ki ebben a bejegyzésben, a 29-es számút.

Tunnel 29

Az alagutat két nyugat-berlini olasz egyetemista, Domenico Sesta és Luigi Spina kezdte el 1962 nyarán építeni, hozzájuk csatlakozott a korábban az NDK-ból szökött Hasso Herschel, akinek már volt némi tapasztalata az építésben, több korábbi alagútépítésben is részt vett.

Az alagút kelet-berlini végéhez a Rheinsberger utcában nézték ki egy háznak a pincéjét, ami távolabb esett a faltól, de viszonylag feltűnésmentesen lehetett megközelíteni. Ezt a környéket azért választották, mert itt viszonylag mélyen volt a talajvíz, annak betörésének a veszélye nélkül lehetett alagutat ásni.

A nyugati oldalon hosszas keresgélés után találtak rá a lebombázott és immár földszintes gyárépületre a Bernauer utca 78 alatt, ami ideális helyszínt kínált az alagútépítéshez, a faltól mindössze 30 méterre (Itt található Hamster írása a halálsávvá változtatott Bernauer Strasse-ról), Az egykori festékgyár tulajdonosától, Müller úrtól akarták kibérelni a helységet egy jazz zenekar próbatermének, de a tulajdonos rögtön levette, hogy a fiatalok alagútépítésre készültek. Az NDK-t ő sem nagyon szívlelte, így a helységet és az áramot ingyen biztosította a két olasznak.

A két mérnökhallgató a szemeszter végén akarta megkezdeni a munkát, de az anyaglistát összeállítva gyorsan rájöttek, hogy az összegyűjtött 1500 DM sajnos semmire nem lesz elég. Végül szüleiktől sikerült még 3000 DM-et szerezni, a csapatuk is kibővült hét főre, elkezdték az alagútásást. Az első néhány lapátot és csákányt egy közeli temetőből lopták, a kitermelt föld elszállításához egy VW kisbuszt szereztek be – persze aztán gyorsan belátták, hogy a kisbusszal nem tudják a töméntelen mennyiségű földet feltűnés nélkül elszállítani a helyszínről, így a kitermelt anyaggal az egykori gyár kiterjedt pincerendszerét töltötték fel.

Az alagút mélységét 6-7 méterre tervezték, a kiindulási oldal pincéjéből még 2 méterrel mélyebbről kezdtek el a keleti irányba ásni. A kijárathoz egy kézi csörlőt építettek, amivel az épülő alagútban egy fasínen vezetett csillét mozgattak. Eleinte úgy tervezték, hogy a földet az alagútból kézi erővel vontatják ki, de az első napok keserű tapasztalatai nyomán egy villanymotoros vonószerkezetet építettek a bejárathoz.

részletek a Tunnel 29 c. filmből

Az alagútban tökéletesen lehetett hallani a fölötte elcsattogó villamos, és az utcán kopogó cipők hangját, az építők joggal tételezhették fel, hogy az általuk keltett zajokat is hasonló módon lehet hallani a felszínen, így csendben kellett dolgozniuk. Az alagút falazatát rögzítő gerendákat eleinte egy sátorformát alkotva illesztették össze, de aztán rájöttek, hogy ezt megépíteni túl időigényes, így áttértek a „klasszikus” négyszög formájú zsaluzásra. A zsalufákat adományként kapták, az alagútba szellőzőrendszert és telefont is építettek, melyeket a későbbiekben szivattyúkkal is kiegészítettek.

Az építéshez egyre több önkéntes csatlakozott, néhány hét múlva az ásást három műszakban, műszakonként 4-5 emberrel végezték. 1962 júniusában érték el a falat. Tartottak kellemetlen meglepetésektől, például keresztalagúttól, vagy szeizmikus szenzoroktól, ezért az esetleges üldözőiket értesítendő kitettek egy táblát ide:

„You are leaving the American sector”

 Ez persze nem volt igaz, mivel az alagút „szabad” vége a francia szektorra nyílt, de úgy gondolták, a Stasi-sok jobban tartanak az amerikaiktól, mint a franciáktól. Ebben az időszakban lőtték le a határőrök a falak közötti halálsávban a 18 éves Peter Fechtert, az alagútépítők az ő emlékének egy, a fal alatt kitűzött fotójával adóztak.

Május végére ismét elfogyott a pénzük, de szerencsére a Berliner Morgenpost-ban találtak egy hírt arról, hogy a megelőző alagútról (a 28.-ról) film készül. Felvették a film készítőivel, az NBC-vel a kapcsolatot, akik miután megtekintették az épülő alagutat, úgy döntöttek, hogy a dokumentumfilmet inkább itt készítik el, és a jogokat 50.000 DM-ért megvették.

Július elején az alagút utolsó 15 méterét kb. 10 cm mélyen víz árasztotta el, ami azonnal a munka felfüggesztéséhez vezetett. Az NDK oldalon az alagúthoz közel egy vezeték törött el, onnan szivárgott a víz. Megpróbálták kiszivattyúzni az elárasztott alagutat, de nem sikerült. Végül sikerült az NDK-s hatóságoknak egy lakó nevében bejelentést tenniük, akik kiküldtek két jómunkásembert, és azok elhárították a csőtörést, így a munka a nagyjából egy hónapnyi kényszerpihenő után újraindult.

alagut3.jpg

az elárasztott alagút, kép a Tunnel 29 c. filmből

Nagyon sok esetben az alagutak lebukásához azok megsüllyedése, illetve részleges beomlása vezetett, ez esetekben szinte mindig megjelentek a felszínen az áruló repedések, mélyedések, melyek szinte azonnal elárulták a határőröknek az alagút hollétét.

Az építők ebben az esetben is tartottak az idő előtti lebukástól, ezért egy korábban elérhető kijárat után néztek. Úgy döntöttek, hogy a fal mögötti második házsor egyik pincéjébe ássák ki a kijáratot, ami persze ismét a lebukás valószínűségét növelte, ugyanis a falhoz ennyire közeli házak pincéit rendszeresen ellenőrizte a Stasi. Tartottak a besúgóktól is, akik gyakran beépültek és csőbe húzták a keletiek segítségére igyekvő, de sokszor gyanútlan nyugat-németeket. A kiindulási raktárépület is gyakorlatilag megtelt a kitermelt földdel, és ismét elkezdett víz szivárogni az alagútba.

Tudták, hogy nagyjából a Schönholzer utca 7 pincéjében fognak kikötni, így az egyik megfigyelőjüket kiküldték oda, hogy nézzen körül. Ő megállapította, hogy az utca elég nyugodt, ráadásul részben belátható és az őrök mozgása jól követhető egy, a nyugati oldalon álló ház felső két emeletéről, így az NBS-sek itt kibéreltek egy hónapra egy szobát. 

tunnel 29 vazlat.png

Amikor az alagutat már felfelé kiásták és a pince talapzatát jelentő kövezetbe ütköztek, óvatosan egy kémlelőlyukat fúrtak fel, amiből rögtön folyni kezdett a víz. Ettől az építők megijedtek, mert a Stati elővigyázatosságból sokszor árasztotta el a határ közeli házak pincéjét vízzel, pont az alagutak ellen védekezve. Sesta-ék kiürítették az alagutat, csak egyikük maradt a túloldalon, hogy óvatosan a végére járjon a problémának. Szerencsére tévedtek, mindössze az egyik vízvezetéken volt egy apró lyuk a pincében, és onnan egy vékony vízsugár pont a kémlelőlyukba köpte a vizet. 

A menekülés napját 1962. szeptember 14-re tűzték ki, küldöncük útján értesítették a menekülőket is, elővigyázatosságból több csoportba, eltérő gyülekezési helyekre hívták össze őket. A futár minden helyszínen egy újsággal a hóna alatt jelent meg, és volt, ahol azzal jelezte, hogy ő a küldönc, hogy gyufát kért, máshol egy pohár vizet kellett kérnie, vagy egy kávét. A kávé persze melléfogás volt a nyugatiak részéről, mert a keletnémet oldalon akkoriban a kávézókban szinte mindent lehetett kapni a fekete kivételével, de a futár kivágta magát, és elszólásnak állította be a dolgot, és kért inkább egy konyakot.

alagut4.jpg

már biztonságban, kép a Tunnel 29 c. filmből

A jelenlevő menekülni vágyók persze így is megértették a jelzést és egyenként elszállingóztak, követték a futárt az alagút helyszínéhez. Az NBC-sek a bérelt szobából értesítették a pince felé tartó futárt a helyzetről. Egy fehér vázát tettek ki az ablakba, ha tiszta volt a levegő és pirosat, ha el kellett tűnnie a menekültekkel együtt. Az alagútban időközben romlani kezdett a helyzet, a legutóbbi csőtörést nem sikerült a melósoknak elhárítaniuk, így a folyosón lassan elkezdett ismét gyűlni a víz.

A menekülők ebben a sáros, sötét és csuszamlós lyukban küzdötték át magukat a nyugati oldalra. Amikor az utolsó csoport volt soron, már 40 cm víz gyűlt össze az átjáróban, de ennek ellenére aznap (legalább) 29 ndk-s váltott állampolgárságot.

A Tunnel 29-ről szóló dokumentumfilm az NBC oldalán

Operation gold

Tegyünk egy érdekes kitérőt, hagyjuk kicsit az NDK-ból menekülni vágyókat egy kicsit magukra, és vegyünk elő egy másik történetet is, ha már Berlinnél, a hidegháborúnál, no és az alagutaknál tartunk. Lapzzunk vissza a történelemkönyvben néhány oldalt, egészen 1952-ig. Berlint az ötvenes és hatvanas években a kémek városának tartották, és nem ok nélkül. A CIA és az MI6 sehol nem kerülhetett a szovjetekhez és persze a KGB-hez közelebb, mint itt, a kettéosztott városban. Egy informátoruktól szerezték az értesülést, hogy szovjetek egyik fontos távközlési kábele Altglienicke városrészben csak egy ugrásra vezetett a szektorhatártól. Adta magát a lehetőség, hogy egy alagúton keresztül csapolják meg a vezetéket.

A bizalmatlanság légkörében úgy döntöttek, hogy a németeket kihagyják a kémjátszmából, és az amerikaiak és az angolok közösen kezdtek bele a tervezgetésbe. Mivel őket kizárólag a szovjet vezetékek izgatták, a Németország közepén zajló meccsből a németek mindkét oldalon kimaradtak. A paranoiába hajló titkolózás nem volt alaptalan, csak elkésett, ugyanis a titkos megbeszéléseken az akkor már kettős ügynökként működő George Blake (alias Georg Behar) vezette a jegyzőkönyvet, amit a találkozók után gondosan lefényképezett, és jól szervezett konspiratív utakon Moszkvába juttatott. A szovjetek így a PB Jointly-ról, vagy ismertebb nevén az arany műveletről (Operation Gold) már az első kapavágás előtt értesültek.

Az alagút nyugatra nyíló bejáratának az álcázásához kapóra jött a közeli schönefeldi repülőtér, így a lehallgatóközpontot telepakolták radarokkal és radarállomásnak álcázták azt. Az alagutat a „radarállomás” egyik raktárépülete rejtette. Az amerikai csapatot megelőzőleg a mexikói-sivatagban képezték ki, ahol felépítették a helyszín tökéletes mását, őrtornyokkal meg a fallal. A 450 méteres, 2 méter átmérőjű alagút 1955-re készült el. A megépült változat mindössze fél méterrel húzódott a felszín alatt, az eredetileg tervezett hat méteres mélységgel szemben, mivel építése megkezdésekor szembesültek csak azzal a ténnyel, hogy a talajvíz sokkal magasabban van, mint gondolták.

cia-alagut-vazlat.png

A felszínhez nagyon közel épített alagút az első havazás után csaknem lebuktatta magát, ugyanis, mint a szocialista lakótelepeken a távhővezetékek, úgy rajzolódott ki, mintegy a radarállomásra mutató nyílként az alagút nyomvonala a fölötte azonnal megolvadt hó miatt (ezzel az eshetőséggel technikai okok miatt a mexikói sivatagban, a próbák során nem számoltak). A kémközpont vezetői gyorsan intézkedtek az alagút hűtéséről.

Mielőtt az első vezetéket megbontották volna, túlnyomást biztosítottak az alagútban, mivel tartottak attól, hogy a szovjetek modern vezetékeket telepítettek a helyszínre, amikben szintén túlnyomás uralkodott, és ennek esése jelezte a vezeték megbontását – de ettől végül nem kellett tartaniuk, mivel a helyszínen talált elavult vezetékkötegekre semmiféle védelmi rendszer nem felügyelt.

cia_alagut_1.jpg

az épülő alagút, a homokzsákokat a hangszigetelés érdekében rögzítették a falazathoz,
forrás: Youtube: Operation Gold - der Spionagetunnel in Berlin Altglienicke

A szovjetek bár tudtak az alagútról, de építésébe és üzemelésébe nem avatkoztak be, ugyanis ennél értékesebb volt számukra információforrásuk, Blake, akinek akár a lebukását is okozhatta volna, ha a KGB látványosan leleplezi a berendezést. A vezetéket még félrevezető információk szivárogtatására sem használták fel, mindössze a nagyon érzékeny vonalakat szervezték át más nyomvonalra, így az angolok és az amerikaiak valóban értékes információkhoz jutottak a több tízezer rögzített beszélgetésből és táviratból.

A lebukást egy, látszólag véletlen ellenőrzés idézte elő, és bár az alagutat építésekor aláaknázták, nem robbantották fel azt (nem akartak emberáldozatot), hagyták, hogy a szovjetek kezére kerüljön. A szovjet vezetők persze igencsak sérelmezték az adatlopást, az alagutat a nemzetközi sajtónak is bemutatták, de a nyugati hírforrások leginkább amerikai győzelemnek nyilvánították a történteket.

1961-ben, miután egy átállt lengyel kém lebuktatta Blake-et, derült ki az MI6 és a CIA számára, hogy a KGB végig tudott az alagútról. Blake-et 42 évre ítélték el, miután pályafutása során mintegy 400 keleti kémet dobott fel a KGB-nek, de sikerült kereket oldania a börtönből, és mindmáig Moszkvában él (a lenti Youtube filmben interjút is ad).

A falon át sorozat részei

1. rész: Felépül a fal
2.rész: Alagutak a fal alatt
3.rész: Áttörés vonattal, sport- és páncélautóval, hajóval

A folyatásokban szó lesz egy elkötött vonatról, arról, gumimatraccal, drótkötélpályával, ultrakönnyű repülővel és hőlégballonnal is el lehetett hagyni az NDK-t.

További, "alagutas" történetek a blogon

A drogbáró alagútjai
A steglitzi alagutas bankrablás

Források

Tunnel 29 - Bernauer Str. 78 (német)

Tunnel 29 freigelegt (német)

wikipedia: Berlini kémalagút (magyar)

Operation Gold - der Spionagetunnel in Berlin Altglienicke (német)

NBC: East germans escape through tunnel (angol)

Facebook csoport

A blog változásait is követheti / kommentelheti a facebookon, a passport.blog.hu csoportban, ha rákattint a „√ Tetszik” gombra. Kérem, kövessen!

További írásaim mostanában

Koldusmaffia
Szicília is épül az EU pénzéből - a maga módján

Nem tériszonyosoknak
27 milliós telefonszámla
Speciális dízel-lopó kamionok
Változik a német büntetőpontrendszer
Postaláda az idegeneknek

komment