Szerintem majdnem mindenkiben felmerül néha az a kósza ötlet, hogy el kellene húzni a csíkot, valahová jó messzire, a civilizáción kívülre, vagy legalábbis annak a valamelyik, jó távoli peremvidékére.
Van úgy, hogy napjában – főleg munkába menet – többször is felmerül bennem, hogy el kellene menni mondjuk birkapásztornak, és a napi meetingeket leváltva csak nézni ahogy a birkák időnként elkoccolnak jobbra, aztán balra, aztán megint jobbra, vagy valami ilyesmi (meg ahogy az ilyesmit az íróasztalhoz ragasztott fejlesztőmérnök elképzeli).
Ottó úttalan utakon úton; fotó: ottosreise.de
Vagy csak beülni a kocsiba, oszt' hajrá, irány a Nagyvilág. De én is csak papírkutya vagyok, nagy levegőt véve csak felszállok minden reggel arra a rossz irányba menő buszra – nem úgy, mint a 77 éves Gunther Holtorf, aki 26 éve nejével, Christine-vel elugrottak egy afrikai szafarira, és – elmondása szerint –, ha már olyan messzire elvetődtek otthonuktól, Felső-Bajorországtól, meg akarták azt is nézni, hogy mi van a látóhatár szélén, a hegy mögött. Meg az ott felbukkanó, következő hegy mögött, és így tovább.
A passport.blog elköltözött, a bejegyzést az új felületen, itt tudja továbbolvasni.