Passport

Történetek határtalanul.

Az Amazon esete Németországban

2013. április 01. 21:27 - Vámos Sándor

Amikor egy amerikai konszern neonáci biztonsági őrökkel felügyelteti a lengyel és spanyol vendégmunkásait Németországban.

Finoman szólva érzéketlenség. A cég, ami abból az Amerikából jön, ahol a PC sokkal kisebb megszegését is komoly retorziókkal torolják meg az élet minden szintjén. Nos, ez a cég Németországban, ahol a történelem még kísért, a decemberi csúcsüzembe felvett (és fillérekért éjjel-nappal dolgoztatott) lengyel és spanyol vendégmunkásokra egy „Hess” (H.E.S.S.) nevű biztonságtechnikai céget uszít. A „H.E.S.S.” tulajdonosa, Patrick Hensel természetesen visszautasítja a vádakat, miszerint a cégnévnek köze lenne Rudolf Hess-hez, minthogy azt is cáfolja, hogy alkalmazottai közismertek volnának a futball-huligán és újnáci körökben.

Ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ez csak a jéghegynek a csúcsa. Az eseményeket egy, az ARD-n (az egyik német közszolgálati TV-csatorna) bemutatásra került dokumentumfilm robbantotta ki. A filmet beillesztem ide, a blogra, de amennyiben a német nyelvvel nincs meggyőző barátságban, kérem, lapozzon a film utánra, ott összefoglalom ennek tartalmát.

 

 

Asgeliefert - Kiszállítva, egy dokumentumfilm Diana Löbl-től és Peter Onneken-től

Kiszállítva

Sylvia képzőművész-tanár Spanyolországból, ahol munkanélküli. Már 3 hónapja az Amazon raktárában dolgozik, éjszakai műszakban. Nagyjából 5000 bérmunkás dolgozik itt a karácsonyi szezonban.

Szakadt nyaralókban lakunk 150 vándormunkással együtt. A legközelebbi bevásárlási lehetőség is kilométerekre van. Az étkeztetést egy étterem pincéjében oldották meg, úgy kezelnek minket, mint a disznókat” -ezt egy buszvezető írta, aki méltányolható módon nem engedte meg, hogy felfedjék kilétét.

Ezek az emberek naponta órákat buszoznak, hidegben és hóban is sokáig kell a buszra várniuk, a buszok szabálytalanul és veszélyesen túltömöttek. A stáb hónapokig várt az Amazontól forgatási engedélyre, hiába.

A helyszínen, Bad Hersfeld-ben, az első nap a stáb nem a munkásokkal ment reggelizni, és egy érdekes telefonbeszélgetésnek lettek tanúi: „Én nem akarok többet hallani az emberekről. Én buszokban számolok. 50 dolgozó egy buszban. Nekem három buszom van és szállást adok.” –  az érzéketlenségről remek tanúbizonyságot tevő nő a CoCo Job Turistik nevű cégnél dolgozik.

A dolgozókat mindenütt ellenőrizik. A biztonságiak a filmeseket is figyelték, ezért rendkívül óvatosan forgattak.
A dolgozók néha napokat várnak fizetés nélkül a munkára. Szilvia örül, hogy dolgozhat. Spanyolországban vár rá férje és három gyereke, az ikrek 10 évesek, a nagyobbik gyerek 12. A távollét nehéz, főleg karácsonykor.

A kezdetekkor még azt hitték, hogy ezzel a munkával a lottó-főnyereményt ütötték meg. Havi 1500 euró-t ígért az Amazon és közvetlen munkaszerződést. Az indulás előtt 2 nappal kaptak egy e-mailt, hogy egy munkaközvetítőn (Trenkwalder) keresztül dolgozhatnak csak. Gyorsan kiderült az is, hogy Trenkwalder mintegy 20%-kal kevesebbet fizet, mint azt az Amazon ígérte: 8,52 euró bruttó bért ledolgozott óránként. A módosított munkaszerződés németül került kiadásra, a dolgozók többsége nem is értette az ott leírtakat, és fordíttatásra sem maradt idejük.

Az Amazon mindaddig ezt megteheti, míg ezért nem perelik, a sajtó nem állítja pellengérre” – mondja a Heiner Reimann a Ver.di-től (a Ver.di a szolgáltatócégek érdekképviselete)  „A dolgozók nem fogják perelni az Amazont, hiszen nem akarnak pénz nélkül hazatérni.

Az Amazon koblenz-i bázisán 3300-an dolgoznak, és ebből 200-an vannak állásban. Augsburg-ban 5038 dolgoznak, 1038 állásban. A többiek (a többség) munkaközvetítőn keresztül dolgozik, amíg van munka.

A stáb egy magyar autóvezetőt kérdez (14:19-től): „Ez a vezető egy kisebb csapat magyar dolgozót hozott. Kilétét ő sem akarta felfedni. "A bérmunka (Zeitarbeit) az utolsó lehetőség az emberek számára." – mondja. – "Ez a rabszolgaság. Olyan kevés pénzt kapnak ezért, hogy a kávéra sem telik a kantinban. Ez tényleg az alja. Hol marad itt az emberség – kérdezem én.”

A buszokra épül a teljes logisztika. A munkaidő flexibilis, de egy-egy műszakra csak egy busz jut. A dolgozóknak gyakran kell órákat várni a buszukra, sokan például a kantinban, az asztalokon alszanak, a buszra várva. Karácsony előtt a nyomás növekszik, 15 napig kell dolgozniuk szabadnap nélkül.

Az étkeztetés egy külön pincetermi helységben zajlik, szeparálva a többi vendégtől, a biztonsági emberek felügyelete mellett. Ők a táskákat forgatják ki, nehogy valaki egy zsömlét magával vigyen – ez ugyanis tilos. A biztonságiak mindenütt ott vannak, a cigaretta-automatánál, az étkezőben, az előtérben. Fekete egyenruhában vannak, bőrcsizmákban, katonásan rövidre nyírt hajjal. A fellépésük félelemkeltő. A biztonságiak ellenőrzik a házakat is, sokszor amikor az ott élők nincsenek ott, vagy éppen fürdenek, alszanak, és nemegyszer felforgatják csomagjaikat. „Mi vagyunk itt a rendőrség” – hangoztatják.

A biztonságiak közül ketten „Thor steinar” feliratú kapucnis melegítőt viseltek. Ez egy közismert, és már szinte minden német stadionból kitiltott márka.

Thor Steinar egy ruházati márka, ami a MediaTex GmbH tulajdonában került bejegyzésre.
Több civil- és antifasiszta szervezet szerint a márka viselete azonosítója a neonáci szemlélettel közösséget vállaló személyeknek. A Thor Steinar ruhadarabok viselete a legtöbb stadionban, a német parlamentben, több szövetségi parlamentben és egyetemeken tiltott.

2008-ban a (talán kínossá vált) márkát a MediaTex GmbH eladta a dubai-i székhelyű „Al Zarooni Tureva”-nak. Azóta több neonáci szervezet bojkottálja a márkát.

Miközben a filmesek a bárban rejtett felvételeket készítettek, a biztonságiak is felfigyeltek rájuk. A stáb gyorsan visszavonult a szobájába, de öt perc múlva kopogtattak szobájuk ajtaján. A hotelvezető és két biztonsági követelte a felvételeket tőlük. Háromnegyed óra múlva a rendőrség szabadította ki őket a szobájukból. Az autójukra szintén ráparkoltak a biztonságiak, de a rendőrség védelme alatt el tudták hagyni a nyaralóövezetet.

Miféle biztonsági cég ez a H.E.S.S. Security? Mint Rudolf Hess, Hitler reprezentánsa, a neonácik ikonja? Nem, hivatalosan „Hensel European Security Services”. A honlapjuk rendezett, többek között paramilitáris kellékeket, fegyvereket lehet innen rendelni, lőgyakorlatokra lehet jelentkezni.

Egy pont különösen árulkodó, a ruhákat a „Commando Industries” biztosítja, mely céget a hessen-i belügyminisztérium 2006-ban  „szélsőséges jobboldali”-nak minősített. Az egyik alkalmazott ACAB tetoválása („All Cops Are Bastards”) is árulkodó jel a cég kötődéseiről. Cégvezetőként Uwe L. szerepel az internet oldalon, és az ő Facebook oldala – kiterjedt neonáci kapcsolatrendszere – is meglehetősen árulkodó. Tudja vajon az Amazon mindezt a biztonsági cégéről? A riporterek feltették ezeket a kérdéseket a cégnek, de az nem válaszolt. A H.E.S.S. se.

A fizetés jegyzékekről hiányoznak a szociális kiadásokra utaló tételek. Ezeket a tételeket a társadalombiztosítás írja elő. „Ha egy munkaadó nem teljesíti a társadalombiztosítási előírásokat, akkor ez a klasszikus feketemunkának számít, és ez ha bizonyítást nyer, akkor büntethető.” – mondja Prof. Ingwer Ebsen az elé tárt dokumentumokról. A Ver.di úgy számol, hogy a karácsonyi szezonra az Amazon 5000 időszakos munkást vett fel.

Ha ezzel a számmal számolunk, csak a TB-n az Amazon egymillió euró-t „takarított meg”. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre sem sikerült még válaszolnia az Amazon-nak. Prof. Ebsen nem zárja ki, hogy a cég valamilyen legális trükköt vetett be, mindenesetre a Ver.di-s Heiner Reimann álláspontja kevésbé megengedő: "Az Amazon egyértelműen TB-t csal vagy az adókkal trükközik."

Folytatás

A film Németországban komoly hullámokat vert, a Youtube-os verzíó látogatottsága is lassan közelít a tízezerhez. Az Amazon-nal szembeni bojkott, amit többen „a rabszolgatartó elleni bojkott”-nak (Boykott des „Sklaventreibers“) hívnak, lassan az Amazon-t is válaszok megfogalmazására késztette.

Jelezték, hogy felmondanak a H.E.S.S. Biztonsági szolgálatnak, és felülvizsgálják a közvetített munkaerővel kapcsolatos gyakorlatukat, de lehet, hogy ezekkel a reakciókkal már kissé elkéstek. A német munkaügyi miniszerasszony, Ursula von der Leyen kivizsgálást rendelt el a közvetítőcégek ügyében.

Németországban az adókkal trükközni, adókat és járulékokat elcsalni súlyos cselekménynek számít, főleg a milliárdos multik részéről a közvélemény és a hivatalok szemében is.

H.E.S.S.-ék továbbra is tagadják a névadó személyét, de már nem ők látják el az Amazon „védelmét”. A filmesekkel szembeni atrocitásaikkal kapcsolatban a fulda-i bíróság  két személyt a személyi szabadság korlátozásával gyanúsít.

Az Amazon-nal szemben egyre szélesedik a német internetezők bojkottja, és a hírek a  nemzetközi sajtóban is gyorsan terjednek, például a britt Independent is „Amazon 'used neo-Nazi guards to keep immigrant workforce under control' in Germany” cikket jelentetett meg, ami nem túl kedvező képet tárt olvasói elé.

Tanulság

Az Amazon a német ARD tényfeltáróival szemben a legrosszabb stratégiát, a hallgatást választotta, ez jó eséllyel pár milliós mínusszal fog jelentkezni a büdzséjében.

Németországban nem érdemes a neonáci körökkel összeszűrni a levet, még magánszemélyként sem, de azt, hogy egy ekkora cég nem veszi észre a biztonsági cégén annak „orientációját” (aminek a neve is árulkodik), ez több mint kínos tévedés.

Az adókkal és járulékokkal való trükközés Németországban "nem menő".

A német tényfeltárók nekimennek az Amazon-nak, egy dokumentumfilmmel hatalmas és nemzetközi botrányt kavarnak – talán a magyar sajtónak is volna mit tanulnia az esetből.

Források

 

Abgeordnete der NPD sorgen für Eklat im sächsischen Landtag

Wikipedia: Thor Steinar

Kunden boykottieren Amazon

Amazon 'used neo-Nazi guards to keep immigrant workforce under control' in Germany

Ajánló

További írásaim az OB121 blogon:

A Davis-Besse atomerőmű esete a vírussal
Trainsurfing
A Trans-Szibéria gázvezeték 1983-as robbanása
A Stuxnet és hatásai (első rész, második rész)

 

komment