Passport

Történetek határtalanul.

Kecsketornyok

2014. február 09. 00:43 - Vámos Sándor

kecsketorony4.jpg

Ez az az eset, amikor egy veszettül hibbant ötlet olyannyira fészket ver valakinek a fejében hogy meg is valósítja. Sokszor a nagy találmányok karrierje is így kezdődött – és napjainkban, amikor már a lekerekített sarok is jogvédelem alatt áll, ez egyre kevésbé történhet meg.

Vannak azonban azok az esetek, amikor tényleg csak egyfajta szellemi önkielégítés ezeknek a terveknek a megvalósítása, társadalmi hozományuk igen sekély; nos ilyenkor szoktak ezek az öncélú építmények, találmányok „kult”-tá válni. A kecsketorony – illetve mivel már több is épült ebből az építményből, a tornyok – ebbe a kategóriába esnek.

kecsketorony1.jpgkép:

A kecskék rendkívül kíváncsi és merész jószágok, a legkomolyabb hegymászókat megszégyenítő manőverekre képesek a közel függőleges sziklafalakon is, erről egy korábbi bejegyzés is tanúskodik. De mi történik akkor, ha gazdájuk egy olyan terepre telepíti őket, ahol híján vannak az efféle kihívásoknak. Elképzelhetjük, hogy mennyit törhette Charles Back ezen a kardinális problémán az agyát, amikor Dél-Afrikában, egy merőben sík területen megalapította  „Fairview Wine & Cheese” névre hallgató farmját (honlapjuk itt található).

kecsketorony2.jpgfotó: cv47al

A vállalkozás egyik fő profiljának számító sajtot tehén- és kecsketejből állítják itt elő, és ő ügyelni kívánt kecskéi mentális állapotára. Talán most ön is, kedves blog-olvasó, elmereng azon, hogy irigyli az ilyen embereket, akiknek napjai ilyen problémákkal telnek. Önnel tartok.

Nos, a megoldás sem késett soká; tornyot kell építeni a jószágoknak, és lehetőleg jó magasat, hogy ne legyen hiányuk a tériszonyból. Arról persze nem szól a fáma, hogy a jól tejelő teheneknek is építtetett e hmm, nem is tudom, mitől lesz boldog egy tehén. Toronytól szerintem nem. A tehén bamba állat, örül, ha békén hagyják, térjünk vissza mi is inkább a kecskékhez.

kecsketorony3.jpgfotó: Peter Borcherds

A torony két emeletes lett, téglából épült, méreteiben a jószágokhoz igazították. A falépcsőt spirálisan vezették körbe az építmény körül, korlátra a lakók nem tartottak igényt. Az építmény 1981-ben lett kész, és természetesen egy bolond százat csinál, az ötlet ragadós volt,a világ lassan megtelik kecsketornyokkal. Sőt, a vetélkedés is megindult ezen a területen csakúgy, mint minden, hasonlóan értelmetlen és komolytalan témában is, mert az emberek vevők erre, mint a Guiness rekordok könyvére. Jelenleg a legnagyobb ilyen építmény a kilenc és fél méter magas „Tower of Baa”.

Hasonlóan értelmes, zászlórúd egymáshoz méregetős vetélkedésről már volt itt a blogon szó, csak hogy jelezzem a passport színvonalát, és megkíméljem önt a kommentálás fáradalmaitól.

Források

Amusing Planet: Goat towers

Facebook csoport

A blog változásait is követheti / kommentelheti a facebookon, a passport.blog.hu csoportban, ha rákattint a „√ Tetszik” gombra. Kérem, kövessen!

További írásaim

Passport blog

A világ öt legnagyobb maffiaszervezete
Légiposta Észak-Koreába
Olcsón. Jó autót. Németországból.
A betoncirkáló
A németországi török közösség iszlám ünnepnapot akar Németországban
A steglitzi alagutas bankrablás
Titanic II - Jack is back

OB121 blog

A kínai szuperexpresszek
Az elhagyott szovjet nukleáris világítótornyok és reaktoraiknak története (a teljes történet)
Vasazásból nukleáris katasztrófa
Cseljabinszk-40 : a szovjet plutóniumgyár és katasztrófái
A Davis-Besse atomerőmű esete a vírussal

komment