Passport

Történetek határtalanul.

Az atomvonatok újra hadrendbe állnak

2014. december 28. 18:18 - Vámos Sándor

A napokban jelent meg a hír, hogy Oroszország átírta katonai doktrínáját, az új változat az ukrajnai konfliktust és a NATO keleti bővítését a saját biztonságát fenyegető veszélyként határozza meg:

„Oroszország fenntartja magának a nukleáris fegyverek bevetésének a jogát egy ellene vagy szövetségesei ellen irányuló agresszió, vagy pedig magának az államnak a fennmaradását veszélyeztető fenyegetés esetére. A megelőző csapás kifejezés nem szerepel a szövegben, noha egyes orosz lapok korábban úgy tudták, ez is bekerülhet.”

 (forrás: index.hu)

A hírrel egybecseng az az Oroszországból érkezett, és a német Spiegel által közzétett hír, hogy az orosz hadsereg némi ráncfelvarrással az atomvonatokat ismét rendszerbe kívánja állítani.

atomvonat2_1.png

az eredeti atomvonat, a BZHRK. kép forrása: rd52.livejournal.com

 

Az atomvonatokról (BZHRK) már itt, a passport blogon volt szó. A hűtővonatoknak álcázott, folyamatosan mozgásban levő szerelvények három, RT–23 Molodets típusú rakétát tudtak mozgatni, és igen rövid idő alatt indítani is.

„Az ötlet megvalósítása folyamatban van” - nyilatkozta az „Echo Moskwy” rádió egyik műsorában Andrej Filatow, az orosz Hadászati Rakétacsapatok helyettes parancsnoka.

A Hadászati Rakétacsapatok (oroszul: Ракетные войска стратегического назначения [Raketnije vojszka sztratyegicseszkovo naznacsenyija]) az Orosz Fegyveres Erők önálló fegyverneme, az orosz nukleáris csapásmérő erők része, mely szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakétákkal van felszerelve. A rakétacsapatok három rakétahadseregbe vannak szervezve, összesen 11 rakétahadosztállyal.

Forrás: Wikipedia 

A hidegháború időszakában a vonatok hatalmas fenyegetést jelentetteke a NATO számára, ezért akkoriban a szövetségesek 18 kémműholddal próbálták folyamatosan figyelemmel tartani a vonatok mozgását.

Az 1991-es START I (Strategic Arms Reduction Treaty; Hadászati fegyvereket korlátozó egyezmény) leszerelési tárgyalásoknak is egy sarkalatos pontja volt ezeknek a fegyvereknek a hatástalanítása, de a szerződésben a szovjetek mindössze azt vállalták, hogy a vonatoknak csak a fele lehet egyszerre úton, és 25 kilométernél nagyobb távolságra nem hagyhatták el a bázisukat.

A START–2 megállapodás elvileg rendelkezett volna a vonatok hadrendből való kivonásáról, de 2002. június 14-én Oroszország kivonult a szerződés hatálya alól.

Az űrrepülés szakértője, Juri Saizew úgy véli, hogy az új vonatok, melyeket a moszkvai Hőtechnikai Intézet tervez, legkorábban 2019-ben kerülhetnek bevetésre.

Az irányítási központ és a kiszolgáló infrastruktúra ennél később fog csak elkészülni. Előreláthatóan RS–24 „Jars” rakétákkal (SS–27) fogják a vonatokat felfegyverezni, a robbanófejek számát pedig még nem határozták meg. Egy robbanófej várhatóan 150 – 300 kilotonna nukleáris robbanóanyag szállítására lesz alkalmas.

atomvonat2_3.pngEgy 300 kilotonnás nukleáris töltet robbanásának hatása Budapestre, egy NATO tagállam fővárosára
(a képet a nuclearsecrecy.com-on generáltam).

Az ötlet, hogy vonatokra telepítik a rakétákat, nem a vörös hadseregtől ered. A második világháború végén a németek próbáltak először V–2 indítóállást vonatra telepíteni. Három ilyen szerelvény bevetésre is került (forrás).

atomvonat2_4.png

V2-Schießzug modell, kép forrása: drg-modell-berlin.de

Az atomvonatokról bővebben egy korábbi, passport-os bejegyzésben olvashat.

A bejegyzés a Facebook-on kommentálható.

Forrás

Spiegel online: Nuklearwaffen: Russland will neue Atomraketenzüge bauen (német)

Facebook csoport

A blog változásait is követheti / kommentelheti a facebookon, a passport.blog.hu csoportban, ha rákattint a „√ Tetszik” gombra. Kérem, kövessen!

További írásaim mostanában

10, még álló fal a berlini leomlása után
A német állam finanszírozza az IS-t?
Ottó utazásai
A falon át sorozat: 1. rész: Felépül a fal
A falon át sorozat: 2.rész: Alagutak a fal alatt
A falon át sorozat: 3.rész: Áttörés vonattal, sport- és páncélautóval, hajóval
Koldusmaffia
Szicília is épül az EU pénzéből - a maga módján
Nem tériszonyosoknak
27 milliós telefonszámla

komment