Passport

Történetek határtalanul.

Is mir egal, egal

2015. december 18. 12:49 - Vámos Sándor

 ismiregal1.pngIs mir egal, egal

A berlini közlekedési vállalatnál, a BVG-nél az idén brutálisan megemelkedett a potyautasok száma, a tavalyi 18.174-hoz képest az idén – és még hol van az év vége – 33.723 buktak eddig meg az ellenőrzéseken. Ráadásul a lebukottak gyakran – mivel a büntetést sem nagyon hajlandók fizetni – a börtönökben kötnek ki, ahol leülhetik a bliccelésük árát.

A plötzensee-i börtön „vendégeinek” harmada a notórius bliccelők köréből kerül be. A BVG amellett, hogy az ellenőrzéseket végző céget lecserélte, kampány indított a blicceléssel szemben, és  – helyi szokás szerint – összerántottak egy gerillavideót Kazim Akboga (33) főszereplésével.

ismiregal2.pngDas ist Plagiat

A gerillavideóknak errefelé nagy keletje van, a jobban sikerültek gyorsan mémmé válnak, és futótűzszerűen terjednek a neten. Jó példa erre a Supergeil, az Edeka hasonló videója Hans-Holger Friedrich főszereplésével

Kazim Akboga „Is mir egal” című videója melynek szövege és képi világa ugyan eltér a BVG-s változattól, de „kidolgozottsága” és nyelvi „magasröptűsége” nem – már akkor is a Youtube egyik „sztárja” volt, amikor az előadó felbukkant a produkciójával a DSDS-ben. Akik Németországban élnek, ismerik a műsort, a többieknek azért megpróbálom bemutatni ezt a, uhh, műsort.

A Deutschland sucht den Superstar egy x-faktor szerű show-műsor, ami Dieter Bohlenről, – aki a zsűri elnöke – szól. Meg néha az előadókról is. Az egykori Modern Talking (igen, a seri-seri lédi) frontember, aki producerként már gennyesre kereste magát, ebben a műsorban eszement szövegekkel alázza a félelmetes egoval, borzalmasabbnál borzalmasabb produkciókat nyújtó „sztárjelölteket”. Igen, puzsérkodik velük egy jót – ha úgy tetszik, az értő közönség meg persze jól szórakozik.

Hősünk, Kazim is fellépett a DSDS-ben (a Youtube-on már jelentőset futott) produkciójával, és persze, ahogy az várható is volt, a mester Mester elkaszálta őt is, hogy hát ez így szar. (A DSDS felvétel itt látható.)

ismiregal3.pngMann mit Trommel - is mir egal

Persze, hogy szar, csak hát a borzalmas produkcióknak már van az az alacsony nívója (Zs-kategória), ami attól jó, hogy pocsék, és a BVG erre vetődött rá (mint gyöngytyúk a takonyra, mondhatnám, ha ez így nem lenne túlontúl stílszerű).

A szám mondandója egyszerű; az ellenőrnek meg a buszvezetőnek is gyakorlatilag mindegy, hogy mit csinálnak az utasok, ők akkor is szeretik őket, csak ne felejtsenek el az utazásért fizetni, mert az a nem mindegy – „Ist nicht egal, egal”.

Kazim Akboga szövege és a német nyelvtanhoz való viszonya hűen tükrözi a németországi nem túl tehetős és képzetlen törökök nyelvezetét. A Berliner Zeitung az ezt a nyelvezetet boncolgató cikkében valami, általam ismeretlen, homályos okokból még egy kis frank beütést is kihall a sorok közül.

Ezzel nem értek egyet, sok éve élek ugyanis a frankoknál, de erős koncentrálással is csak a mondandójuk felét értem, a legjobb esetben is. Kazim szövege ehhez képest érthető, csak hát az intellektuális tartalomból lespórolt pár kanyart:

[Intro]
Mach mal ein Beat

[Refrain]
Is mir egal, egal
Is mir egal, egal

[Part]
Montag morgen - is mir egal
Monatsticket - is mir egal
Keine Ticket - ist nicht egal
Ist nicht egal, egal

Mann mit Bauch - is mir egal
Musik laut - is mir egal
Hund mit Hai - is mir egal
Is mir egal, egal

Mann macht Umzug - is mir egal
Mann auf Pferd - is mir egal
Mann auf Mann - is mir egal
Is mir egal, egal

Striptease - is mir egal
Oma mit Gruftis - is mir egal
Bart an Ladies - is mir egal
Is mir egal, egal

Keine Kleingeld - is mir egal
Keine Trinkgeld - is mir egal
Gar keine Geld - ist nicht egal
Ist nicht egal, egal

Zwiebel schneiden - is mir egal
Käse reiben - is mir egal
Roboter mit Senf - is mir egal
Is mir egal, egal

So schmeckt Schal - is mir egal
Das ist Karl - keine Wahl
Stevens Regal - is mir egal
Is mir egal, egal

Mann mit Trommel - is mir egal
Frau mit Kartoffel - is mir egal
Kind mit Bommel - is mir egal
Is mir egal, egal

Das ist stark
Mendelssohn-Bartholdy-Park
Das ist Plagiat
Junge macht Spagat

[Hook] x2
Is mir egal, egal

[Outro]
Könnt ihr machen - ist mir egal
Solche Sachen - sind uns egal
Wir euch lieben - ist euch egal
Ist euch egal, egal

(Zurückbleiben bitte - einsteigen bitte)
[intro]
néha egy ütem

[refrén]
nekem mindegy, mindegy
nekem mindegy, mindegy

[Part]
hétfő reggel – nekem mindegy
havijegy – nekem mindegy
nincs jegy – nekem nem mindegy
ez nem mindegy, mindegy

hasas fazon – nekem mindegy
a zene túl hangos – nekem mindegy
kutya cápával – nekem mindegy
nekem mindegy, mindegy

valaki költözik – nekem mindegy
másvalaki lóval – nekem mindegy
férfi a férfin – nekem mindegy
nekem mindegy, mindegy

sztriptíz – nekem mindegy
nagyi a gruftikkal – nekem mindegy
szakállas nők – nekem mindegy
nekem mindegy, mindegy

nincs apró – nekem mindegy
nincs borravaló – nekem mindegy
nincs egyáltalán pénz – nekem az nem mindegy
nekem az nem mindegy, mindegy

hagymát aprít – nekem mindegy
sajtot reszel – nekem mindegy
mustáros robot – nekem mindegy
nekem mindegy, mindegy

izlik a sál – nekem mindegy
ez itt Karl – nem bálna
a Steven szekrénye – nekem mindegy
nekem mindegy, mindegy

a csávó dobbal – nekem mindegy
nő a krumplival – nekem mindegy
kölyök a farokkal – nekem mindegy
nekem mindegy, mindegy

Ez erős
Mendelssohn-Bartholdy-Park
ez egy plágium
a kölyök lesprárgázik

[Hook] x2
nekem mindegy, mindegy

[Outro]
megtehetitek – nekem mindegy
mindezeket – nekem mindegy
mi szeretünk titeket – nektek ez mindegy
nektek ez mindegy, mindegy

(kérem lépjenek vissza – szíveskedjenek beszállni)

 

A fordítás eléggé nyersre sikerült, a Stevens Regal például, ami persze a filmszínészre utalna, nem jön át. A nő a kruplival szlenget meg nem ismerem, hogy mit jelent, ha van ötlete, vagy jobb fordítása, írja meg, kérem.  

A remekmű mindenesetre nagyot ment mémként is, meg a Youtube-on is lassan karcolja a kétmilliót.

A németet tanulók figyelmét mindenesetre felhívom, ezzel a „dialektussal” nem próbáljanak meg mondjuk komolyabb állásinterjúra menni:

Források

Spiegel: U- und S-Bahn: Berlin fährt schwarz
BZ: Gaga-Rap wird Hit / Neues Kult-Video: Kazim Akboga wird zum BVG-Superstar

Korábbi  bejegyzések a passport blogon

Supergeil!
A világ valódi csodái
Az összes eddigi bejegyzés

A passport blog a Facebookon is fellelhető, követhető.

komment