Passport

Történetek határtalanul.

A 816-os katonai nukleáris létesítmény

2019. október 18. 15:55 - Vámos Sándor

816_1.png

A 816-os katonai nukleáris létesítmény egy kínai befejezetlen nukleáris fegyvergyár és egyben a világ legnagyobb ember által épített föld alatti létesítménye. Az egykori katonai megaprojekt Délnyugat-Kínában, Csungking szomszédságában, Fuling várostól nem messze található.

2010-től a létesítményt megnyitották a kínai turisták előtt, néhány évvel később pedig már a külföldi turistákat is beengedték, sőt „vörös túrák” néven külön programot is szerveznek nekik, melynek keretein belül a Kínai Kommunista Párt történelmi helyszíneire kalauzolják az arra fogékony külföldi látogatókat.

Története

A hatalmas létesítmény építését 1966-ban kezdték el amikor a szovjet-kínai kapcsolatok pont elérték a mélypontot, és a kínaiak tartottak egy szovjet inváziótól, illetve egy, azt támogató nukleáris csapás-sorozattól. Az építkezés megkezdéséről az akkori miniszterelnök, Csou En-laj határozott, és 60.000 katonát vezényelt a 816-os – akkor még csak hajóval megközelíthető - helyszínére.

816_2.png

A hatalmas, 104 ezer négyzetméteres, 20 kilométernyi alagútból álló föld alatti objektumot úgy tervezték meg, hogy képes lett volna ellenállni ezer tonnányi TNT egyenértékű nukleáris csapásnak, vagy akár egy 8-as erősségű földrengésnek. A komplexum 18 mesterséges barlang összekapcsolásával jött létre, 80 út és 130 alagút hálózza át a 13 szintes építményt, ami legalább egy nukleáris reaktort is rejt.

A legnagyobb belterű mesterséges barlang 80 méter magas, azaz egy 20 emeletes házat lehetne benne építeni – ha valakinek pont ez hiányozna az életéből.

A projekttel 17 évig jól lefoglalták az ide rendelt katonákat, majd ugyanúgy, ahogy belevágtak az építkezésbe - 17 év után -, 1984-ben váratlanul fel is hagytak vele (mint mondjuk az oroszok a Szahalin vasúttal). A hivatalos adatok szerint legalább 100 munkás vesztette életét az építkezésen, amivel nagyjából 85%-os készültségig jutottak el. A létesítmény szupertitkos minősítését 2002-ben oldották fel, majd 2010-ben, nagyjából 40 éves tetszhalott állapot után megnyitották a kíváncsi turisták előtt.

Kínai föld alatti fal

A 816-os létesítmény a részét képezi az úgynevezett „Kínai föld alatti fal”-nak, mely a napjainkban is a nukleáris fegyverek tárolására és gyártására épített föld alatti létesítmények összefoglaló neve. Ebbe a hálózatba tartozik a szintén felhagyott Földalatti projekt 131 nevű létesítmény is.

Mivel feltételezések szerint ez a rendszer napjainkban is aktív, így a rendelkezésre élló információmennyiség meglehetősen csekély. Feltételezhető, hogy a mintegy 5000 km hosszú alagútrendszer főleg a nukleáris rakéták föld alatti mozgatására szolgál, és maximum 3000 robbanófej lehet egyidejűleg a létesítményben. Az alagútrendszerben a nyugati típusú robbanófejek, mint például a B61-11 nem tudnak számottevő sérülést okozni.

Ha..

Ha esetleg véletlenül pont arra jár, és van ideje beugrani és megnézni ezt a különleges létesítményt miután Csungking többi csodájánál már látogatását tette. Fulingból a 208C busszal tud odajutni, a tárlatvezetés 2 órás, ennek keretében villanykocsikkal viszik körbe a látogatókat az objektum publikus részein. Javasolt a látogatást a kínai ünnepeken kívülre időzíteni, mert ilyenkor tömeg van itt is.

Nem európai, hanem kínai fogalmak szerint.

Megújuló bejegyzések

[ob121] Az elektromos autó a jövő?
[ob121] Szélenergiából üzemanyag

Bejegyzések egykorvolt titkos objektumokról

Az Aralsk-7 „halvaszületett” szigete
A Komszomolec K-278 története
A dannenwalde-i baleset
A Jennifer projekt
Projekt 506
Észak-Dakota piramisa
Teufelsberg FSB
A 61. vágány
A Honecker-bunker
A Poligon
Felhőkarcoló ablakok nélkül
A moszkvai Metro–2 legendája
Sztálin elfeledett vasútja

Kínai témájú bejegyzések

Csatornaolaj
Xiongmai sztori
A Supermicro történet
Lepontozva Kínában
Csungking csodái
Hogyan lett Kínának repülőgép-hordozója?

Források

atlasobscura: 816 Underground Nuclear Plant
en.wikipedia: Underground Great Wall of China
en.wikipedia: 816 Nuclear Military Plant

komment