Két ember ül egy hanoi kifőzde, a Bún Chả Hương Liên első emeletén egy egyszerű műanyag asztalnál, és illatos sertéshúst vacsoráznak.

A kifőzde a vietnami főváros belvárosában, egy forgalmas utca mellett áll, kétszintes. Mindig sokan esznek itt, de a hely a nyitvatartási ideje nagy részében azért nem zsúfolt. Az alsó szinten található a konyha, jó nagy zajjal szolgálják ki a betérő és lármázó vendégeket.

Történt, hogy John Cleese Ausztráliában és  Új-Zélandon turnézott, még 2005-ben egy humorestjével. Igen, ő az, aki a Monty Python egyik alapítójaként és tagjaként olyan filmeket adott a közönségnek, mint a Gyalog galopp, Brian élete vagy az Erik, a viking. Ha máshonnan nem ismerős a személye, hát a hülye járások minisztériumából azért mindenképpen beégett a retinánkba pár lenyűgöző lépéskombinációja.

A mindenkori kormányzatoknak mindig is célja volt polgárainak életének minél alaposabb megfigyelése és rögzítése későbbi elemzés céljára. A diktatúrák ebből nem is csináltak különösebb titkot, a Stasi és Ávo feltárt aktái ezt a törekvést remekül tükrözik, de ezekben az esetekben az ellenzéki irányultságú személyekről az adatgyűjtés nem igazán önkéntes alapon működött.

Besúgók, lehallgatókészülékek, betechnikázott szállodai szobák szőtték át ezt a nyomorúságos időszakot. De ennek már vége – gondolhattuk naivan, úgy 90 környékén, de aztán jöttek a Snowden feljegyzései, a Wikileaks akták, és rá kellett jönnünk, hogy az idők egyáltalán nem változtak, csak a megfigyelési technikák fejlődtek.

Amszterdam egyik, ha nem a legismertebb negyede a De Wallen. Négyszáz évvel ezelőtt már minden errefelé vetődő hajó kikötött a város közeli kikötőjében. Akkor ez a városrész egy igazi nyomornegyed volt, az itt lakók a fennmaradt legendák szerint akár némi aprópénzért és heringért is felajánlották feleségeiket egy–egy kósza menetre.

Ez a város egyik legrégebbi része, de nyilván nem ezért tett szert ekkora ismertségre, sokkal inkább a vöröslámpás negyede révén. Az utcákon és a szűk sikátorokban egymást érik a kirakatok, ahol alulöltözött lányok kínálják bájaikat az arra sétálóknak. A megvilágítás színeinek is külön jelentése van; a piros színt a hölgyeknek tartják fenn, míg a kék szín bármi más nemi jelleget is jelezhet.

A Star wars saga legújabb része (ismét) elkalauzolt minket az Ahch-To bolygóra, Luke Skywalker búvó- és vezekelőhelyére, egy szigetre. A sziget meglepő módon nem CGI generált világ, hanem a valóságban is létezik.

Ráadásul űrhajóval sem kell rendelkeznünk megközelítéséhez, mert Írország partjaitól nem messze található a Skellig Michael sziget.

A Szergej Szkripal elleni angliai merénylet ismét némileg rávilágított a félhomályban ténykedő és napjainkig aktív, a titkosszolgálatok még titkosabb speciális likvidáló egységeire.

Beismerik vagy sem – szinte az összes nagyobb szervezet rendelkezik ilyen egységekkel, de a világ talán „legtermékenyebb” likvidálói a mindenkori orosz szolgálatokon belül szolgálnak.

Espiritu Santo a csendes-óceáni Vanuatu szigetcsoport főszigete. Az Új-Hebridákhoz tartozó terület 1906 óta brit–francia közös fennhatóságú terület, vagy ha úgy tetszik, gyarmat volt. A két ország nem túl sok figyelmet fordított erre a vidékre, így a szigetlakók élete lassan és nyugodtan csordogált egészen a 2. világháborúig.

Akkor, a Pearl harbori eseményeket követően az amerikai kormányzat egy hatalmas támaszpontot épített fel a térségben, ami gyökerestül felforgatta a gyarmati világ viszonyait. A sziget egyik legfrekventáltabb látnivalója napjainkban a „millió dollár pont”

Sztálin „életművéről” már többször is volt szó itt, a blogon. Nyilván a második világháborút követően a „győztes mindent visz” elvén nagyon sok mindent megbocsátottak neki a szövetségesek, de a háborút követően – talán pont ennek a megerősítésnek is „köszönhetően” – a sztálini terror egy korábban soha nem ismert fokozatra kapcsolt.

Előre leszögezem, a történet meglehetősen zavaros és a források néha ellentmondásosak, ami nem csoda, ha a történet résztvevőire tekintünk: Kína, Ukrajna és a Szovjetunió. Egyiküket sem tüntették még ki a sajtószabadságuk kapcsán, és ilyen elismerés nem is igazán várható. Az általam leírt történet a források egy olvasata, nem biztos, hogy minden részletében stimmel – de a végeredmény megmarad így is, Kína szert tett egy szovjet repülőgép-hordozóra.

 Kölyökkoromban volt egy szó, aminek a jelentését igazán senki nem tudta, de használtuk mindenre, amire ma a „cool” kifejezést szokás ragasztani: „csákjéger”. Minden, ami rettentően gyors volt, mint mondjuk az autós kártyában a mindent-vivő lola-t, vagy a legújabb Mercik, amiket csak messziről nézhettünk a Trabantok és Zsigulik rengetegében, mind-mind csákjéger volt.

A szó eredetét persze nem tudtuk, főleg mélyen a vasfüggöny mögött nem, de azért minden fiú, ha nem autóversenyző, hát legalább űrhajós szeretett volna lenni.

Ennek a bejegyzésnek a címét az azonos című könyvtől kölcsönöztem. A könyvről nagyon klassz kritikák olvashatók a moly.hu-n. Egyébként a könyvmolyok társaságát minden könyvolvasónak csak ajánlani tudom, értékeléseik nekem eddig mindig bejöttek.

EMP; három betű, az elektromágneses impulzus rövidítése. EMP nagyon sok esetben keletkezhet, például villámcsapás, szénkefés motorok vagy éppen napkisülés által. Közös jellemzőjük, hogy zavarják az elektromos berendezések működését, illetve a nagyobb energiájú EMP-k ezeknek a berendezéseknek a tönkremeneteléhez is vezethetnek. Az ötvenes években figyelték meg, hogy a nukleáris robbanások is a gamma-sugárzásuk által EMP-t (NEMP-et) válthatnak ki a levegő ionizálásán keresztül.

A Bell Labs által kidolgozott Safeguard programban az ABM-ek (U.S. Army anti-ballistic missile) egy olyan védelmi ballisztikus rakéta-rendszert alkottak, melyek Észak-Amerikát voltak hivatottak megvédeni az akkori Szovjetunió irányából érkező nukleáris rakétáktól a hidegháborúban.

2011. szeptember 29-én állították pályára az első kínai kísérleti űrállomást, a Tienkung–1-et (angolul Tiangong–1) aminek a neve magyarul „mennyei palota”. Az űrállomáson (főleg nagyon kicsi méretének köszönhetően) eleve csak ideiglenesen tartózkodhatott személyzet.

69 éve Berlinben már reggeltől estig zengett az ég, a szövetségesek bombázták a várost. Ám ezúttal nem bombákkal, hanem apró, ejtőernyős csomagokkal, melyek csokit és rágógumit rejtettek a megszerzésükért rohanó gyerekeknek.

Egy gyors kirakodást követően ismét elstartoltak Berlin-Tempelhof repülőteréről, hogy egy újabb fordulóval ismét élelmiszert vagy szenet vigyenek a lezárt városba – repülőgépekkel. Három évvel a 2. világháborút követően a Szovjetunió blokád alá vonta a renitens várost, és a szövetségesek nem hagyták magára Berlin lassan mindent túlélő lakóit.

Ennek is a végére értünk. A passport.blog azt hiszem, 2017-ben is jó évet zárt, mintegy 300 ezerszer kattintottak a megjelent 31 bejegyzésre. Köszönöm!

Az idén valahogy az érdekes történetek és történelmi események keveredtek az előtérbe a blogon, jórészt olyan történetek, amik a történelemkönyvekből kimaradtak, pedig igazán színesíthették volna a bebiflázott évszámok számonkérése helyett a történelem-óráinkat is. A szovjet idők, főleg azoknak az elhallgatott eseményei engem mindig is nagyon érdekeltek, ezért a hidegháború történései jelentősen elburjánzottak a blogon.