Az anekdoták világa egy rendkívül képlékeny és szórakoztató rendszer. Nem a történet hitelessége, hanem sokkal inkább a kicsengése, ha úgy tetszik, a csattanója számít. Minden elmesélés során képesek változni, elemek kopnak ki belőlük és új mozzanatok kerülnek beléjük. Szinte mindenkinek van ismerőse (vagy ismerősének ismerőse, vagy ismerős ismerősének ismerőse, és így tovább), akivel már megesett az adott eset, vagy valami hasonló.
Nyilván a katona-anekdoták a műfaj ászai, vagy legalábbis azok voltak, amíg meg nem szűnt a kötelező szolgálat. A seregben addig csak hősök, és másokat igazságosan szarrá szívató legendák szolgáltak, akik a rejtői cselekedeteket napi szinten művelték.
Aztán vannak azok a sztorik, amiknek nagyon is van alapjuk, teljesen hihetően hangoznak, csak hát a fene sem tudja, hogy igazak e vagy sem. De most őszintén, – mert úgy is csak magunk között vagyunk – önt tényleg érdekli ez az apróság?
Nyilván az anekdoták hátránya a hitelesség hiánya, de remélhetően ezért kárpótol minket a történés, a sztori, ami akkor jó, ha van valami humoros vetülete, amin nevethetünk. Az sem olyan nagy baj, ha ezzel valakin nevetünk, hiszen ez az egész csak egy fikció.
Húsz éve ipari automatizálástechnikával foglalkozok, ebből nagyjából hét évet nemzetközi üzembehelyezőként és programozóként szinte az egész világot bejártam. Helyeztem üzembe gyártósorokat, speciális vízberendezéseket, programoztam erőműveket és az utóbbi tíz évben szuper-expresszeket fejlesztek Németországban.
Gyűlt össze bőven sztori és anekdota is, melyeket ebben a sorozatban szeretnék megosztani önökkel. A passport.blog.hu bejegyzéseiben gondosan ügyelek a leírtak hitelességére, az írások végén mindig összegyűjtöm a felhasznált forrásokat; nos, ettől ennek a sorozatnak az esetén el fogok tekinteni.
Ellenben remélem az anekdotáim legalább szórakoztatóak lesznek:
|
Amikor az indulási időpont elérkezett – plusz/mínusz két óra rátartással – a reptér legtávolabbi sarkába buszoztattak minket (többször azt hittük, hogy busszal megyünk végig). Ezután bezsúfoltak minket egy meglehetősen lelakott, csörgő és zörgő régi Tupoljevbe, ami az egész három órás úton úgy rázott, mint ami éppen szétesni készül. Mert talán éppen szétesni készült. Tovább>>
|
|
|
Mindegy, bepakoltuk a kollégákat az ágyra úgy, hogy fejük némileg túllógott az ágy szegélyén. Szerencsére a recepciós elfelejtette megkérdezni, hogy miért csak egy személyre foglaltunk szobát az elázott csapatnak, úgy röhögött. Tovább>>
|
|
|
|
|
|
Ha nem, akkor feltaláltam. Mindent hátrahagyva és a helység sarkába bekuporodva csak bambán néztem a forró vízsugarat, ami rendkívül pontosan célzott. Illetve egy kicsit alá. Tovább>>
|
|
|
Amikor kezd leszállni az este, a kék rovarcsapdák sisteregve villódzva nyelik el áldozataikat, akkor ideje lesz szállást keresni. A külvárosokban persze esélyünk sincs, érdemes kissé beljebb metrózni a városba. A hotelek árai ijesztőek tudnak lenni, ezek alternatívájaként keresgélhetünk az Airbnb-n, vagy betérhetünk egy kapszulahotelbe is. Tovább>>
|
