Nemrég egy megbeszélésre Nürnbergből Karlsruhe-ba kellett mennünk. Főnököm győzködésére – gyorsabb ez így, bérelt kocsival, mint vonattal – letettem eredeti elképzelésemről, hogy a vonaton könyvet olvasva bekkelem ki az utat, és belementem az autós változatba. Nagy baromság volt.
Az egész 6-os autópályán, majd utána az 5-ösön is egy sáv zsúfolásig tele volt kamionnal és a maradék egy sáv is csak addig volt járható, amíg valamelyik batár bele nem kezdett a jó pár kilométeres elefántfutamába.
A német autópályákon a túl hosszú ideig tartó kamion-kamion előzéseket az "Elefantenrennen", azaz szabad fordításban az elefántok futamaként jellemzik – és (adott esetben) büntetik is.
A német "kresz" (StVO) szerint az a többi jármű indokolatlan feltartása, ha az előzési manővert 10 km/h-nál kisebb sebesség-különbséggel és 45 másodpercnél hosszabban hajtják végre a járművek a kétsávos autópályán.
Az elefántfutam szabálytalanságnak számít, és bukta esetén a rendőrök 80 eurójától és egy pontjától szabadítják meg a sofőrt.
Szerencsénk volt, hogy annyira nem kellett időre mentünk – a vevőtől jobban tűrik a késést, de a teljes utas stop-and-go azért lerongyolta az idegeimet.
A zsúfolt autópályákon kialakulnak a jellegzetes hátrafelé kígyózó rövidebb dugók; az elején valaki lassan fékez, a következő – idegességében fékutat nem tartó – autós már jobban beletapos, a harmadik már megáll (vagy fékkel, vagy a fizika rideg törvényei szerint). Mire újra elindul, már megálltak mögötte páran, így a folyamat öngerjesztő. Ezt a jelenséget szokták a rádióban a stop-and-go-val leírni.
Nos, ha ez nem volna elég, akkor erre a szituációra „jönnek rá” a „Baustelle”-k, a pálya rekonstrukciók.
A fenti kép nagyobb változata itt található.
A fenti térképen az ADAC által kigyűjtött 15 legfrekventáltabb autópálya látható, ha az ön útja is erre vezet, ne higgyen a navigáció által saccolt érkezési időnek.
A „Top 15” legfrekventáltabb autópálya szakasz Németországban:
A táblázat forrása: ADAC újság 2013. november: Der Verkehrskollaps
Az ADAC kimutatása szerint ez az autópálya-káosz naponta 13 millió eurójába kerül Németországnak.
Mindenesetre legközelebb vonattal fogok menni. Az sem problémamentes – erről is fogok majd írni – de mindegy, hogy éppen áll vagy sem, tudok rajta olvasni.
Forrás
ADAC újság 2013. november: Der Verkehrskollaps
A bejegyzés és a blog a Facebook-on is megtalálható.
További írásaim
Vasazásból nukleáris katasztrófa
Cseljabinszk-40 : a szovjet plutóniumgyár és katasztrófái
A Davis-Besse atomerőmű esete a vírussal
A Trans-Szibéria gázvezeték 1983-as robbanása
A Stuxnet és hatásai (első rész)
A Stuxnet és hatásai (második rész)
ICE 1
ICE 2
ICE V
Vasúti gigaprojekt: ICx
Kilométeróra-maffia Németországban
pagpag - hús a szemétből
Bakancslista 1: Maeklong Railway Market /Talad Rom Hoop
Lakás vagy házbérlés Németországban
Amitől a (TÜV) vizsgáztatóknak a haja az égnek áll : 2 rész
Amitől a (TÜV) vizsgáztatóknak a haja az égnek áll : 1 rész
25. éve történt: a Gladbecker-túszdráma
Klaus, a targoncavezető első munkanapja
A világ 12 gyilkos tava
Változnak a német közúti büntetési tarifák és a forgalmi táblák
Traffipax 1: a rendőrök szemszögéből
Traffipax 2: Sztárfotók
Traffipax 3: A fagyi visszanyal
német „aszfalt-Rambó”-k
Az Amazon esete Németországban
A torrentezés árnyoldala Németországban