Passport

Történetek határtalanul.

VDE 8

2017. október 25. 12:56 - Vámos Sándor

vde8_3.pngBerlin - München, kevesebb, mint 4 óra, fotó: DB

A bejegyzés első részét ott hagytam félbe, hogy a nem túl dicső NDK-s idők elmúltával a keletnémet városka, Probstzelle jelentősége, mint vasúti átkelő a nyugat felé csökkent, de meg nem szűnt. A vasútállomás borzalmas időket idéző betonmonstrumát és géppuskafészkekkel megerősített falait lebontották, az egy vágányt a „szabadság felé” kibővítették, illetve hát visszaépítették két vágányossá, és a napi két vonat helyett óránként jártak már a személyvonatok, és kétóránként egy-egy ICE is átcsattogott az állomáson.

Az utazás München felől Berlin felé – sokszor vonatozok erre – lenyűgöző volt; ahogy a 300-as tempóra képes vonat 80-nal végigcsattog az erdei vasutakat idéző pályán, az őzek bekukkantanak a kocsikba, meg ilyenek, de hát, szóval, az ICE-ket nem erre az élményvonatozásra találták eredetileg ki.

Nyilván a két Németország a hidegháborús viszonyok között nem törekedett igazán az egységes hálózat kiépítésére, és ezen a téren sok bepótolni való maradt az újraegyesülés utáni időkre.

A passport.blog elköltözött, a bejegyzést az új felületen, itt tudja továbbolvasni.

komment
süti beállítások módosítása