Passport

Történetek határtalanul.

2017 évzáró

2017. december 30. 11:42 - Vámos Sándor

ente.png

Ennek is a végére értünk. A passport.blog azt hiszem, 2017-ben is jó évet zárt, mintegy 300 ezerszer kattintottak a megjelent 31 bejegyzésre. Köszönöm!

Az idén valahogy az érdekes történetek és történelmi események keveredtek az előtérbe a blogon, jórészt olyan történetek, amik a történelemkönyvekből kimaradtak, pedig igazán színesíthették volna a bebiflázott évszámok számonkérése helyett a történelem-óráinkat is. A szovjet idők, főleg azoknak az elhallgatott eseményei engem mindig is nagyon érdekeltek, ezért a hidegháború történései jelentősen elburjánzottak a blogon.

Szó volt a szovjetek titkos atombomba kísérleti területéről, a Poligonról, és az amcsik se maradtak ki ebből a körből, hiszen a Kaktusz-kupoláról is volt szó. Az időszak talán legjelentősebb bábállama, az NDK viselt dolgai is sokszor felvetődtek, volt szó Honecker azóta elfeledett bunkeréről, az utolsó beáldozott ügynökről, a szabadságba nyíló határátkelő borzalmas hangulatáról (majd az ezt követő egyesítés hatalmas projektjéről) és a szemben álló kémek küzdelméről Berlinben, ennek az utóhatásairól az USA-ban.

probstzella_11.png

Ebben az időszakban épült fel a bolgár UFO, és épült meg Honecker-átka, a Trabant. A máig velünk élő kommunizmus bűzös hagyatékáról, Észak-Koreáról is volt szó, csakúgy mint a felettünk keringő elhagyatott atom-hajtású műholdakról.

Lazulásként néhány poszt beesett a német sörvezetékről, illetve a soha el nem kopó Opelről, arról, hogy a német vasútnál még vannak palatáblák a raktárban Egy kreatív francia a kacsájából bármit képes megépíteni a sivatag közepén, mire jó a bambuszgyűrű és a vasgolyó,  mit keres a Windows XP az ultramodern rombolón, no meg hol is van a 61. vágány New Yorkban.

salardeuyuni01.png

Az idén valahogy kevesebb érdekes hely került bemutatásra a világból (ezt a lemaradást majd jövőre pótolom), de a világcsavargás egy meglehetősen egyedi módjáról azért volt szó, illetve esett bejegyzés sósivatagról, a menyországba vezető lépcsőről és kapszulahotelről is.

Került bejegyzés ezen kívül az izraeliek titkos akciójáról az iráni dúsítóüzem rovására, hogy milyen érzés atombomba alá állni, hogy a Titanicot lassan felzabálják a baktériumok és arról is, hogy honnan származik a meth.

Aztán persze írtam pár humoros(-nak szánt) bejegyzést családunk szeme fényéről és a rammstein-osra vett Edelweiss-ról is – ezzel így el is telt az év.

ap485622434068_1.jpg

Köszönöm, hogy az idén is áldoztak az idejükből a blog olvasására, és remélem a jövőben is megtartják ezt a jó szokásukat.

A blogot közvetlenül nem lehet kommentelni – ez ügyben nagyon rossz tapasztalatokat sikerült szereznem – de ez a Facebook passport.blog csoportjában megoldható. Ha tetszik Önnek a blog, kérem kövesse a Facebookon is, illetve ossza ott tovább az arra érdemes bejegyzéseket. Ha esetleg ódzkodik a Facebook-tól, a blogot a Google+-on is követheti.

Ha Önt mélyebben érinti a technika (kommunikáció, automatizálás, Arduino, Simatic, szenzortechnika,..) akkor ajánlom a figyelmébe az ob121.com oldalamat, mely voltaképpen az összegyűlt on-line jegyzeteimet tartalmazza a fenti témakörökben – van itt teljes AWL és Arduino utasításkészlet is, például.

ufo.png

Kívánok Önnek elsősorban jó egészséget, sok erőt és kitartást a tervei valóra váltásához a következő évben is!

Guten Rutsch!

Tisztelettel

Vámos Sándor
passport.blog.hu

komment
süti beállítások módosítása