Passport

Történetek határtalanul.

A német állam finanszírozza az IS-t?

2014. október 13. 12:36 - Vámos Sándor

Egy rakás „német”, akik döntő többségükben – ahogy a pc német mondja – migrációs hátterűek, és iszlám vallásúak, úgy döntenek, hogy inkább elrándulnak Szíriába és egyéb rázós vidékekre, hogy megvívják saját harcukat, jórészt új hazájukkal, no meg a civilizált világgal szemben.

isis_segelybol_3.png

Eddig persze a német államnak sok köze nincs a dolgokhoz, mindenkinek alkotmányos alapjoga, hogy hülye legyen.

Ezeknek az embereknek egy jelentős része munkanélküli segélyen vagy szociális segélyen (Hartz IV) tengette a német állam által fizetett albérletében napjait. Ha cinikus akarok lenni (igen) akkor azt is írhatom, hogy nagy veszteség távozásukkal nem érte a civilizált világot. Nem, ezt nem azért írom, mert munkanélküliek – ebbe a helyzetbe mindenki kerülhet – inkább mert nagyon sokan (vagy legalábbis egykor a családjuk) gazdasági vagy politikai menekültként érkezett Németországba. Itt azért – ha akar, – talál mindenki magának a tudását tükröző munkát, persze ha már megtanult németül, vagy ha dolgozni nem akart, nos, akkor sem hagyták éhen halni. Jogosult lett az egészségügyi ellátásra, joga volt (lett volna) tanulni, kapott annyi pénzt, hogy szűken, de megélhessen belőle.

Ezek után, gyűlöletprédikátorok hatására, vagy csak simán divatból (mert az cool), felcsaptak az iszlám állam hős harcosainak, elmentek, hogy időnként embereket mészárolhassanak a szent ügyük érdekében és természetesen továbbra is felveszik a munkanélkülit / szociális segélyt a német államtól, mert az persze ezeket az ellátmányokat továbbra is folyósítja, ezzel kvázi az IS-t finanszírozva.

Ez nem lehet” – nyilatkozta a bajor belügyminiszter Joachim Herrmann (58, CDU) – „a német adófizetők pénzéből semmiképpen sem lehetne az iszlám terrort finanszírozni. Az ellátást az ilyen élősködő terroristáktól azonnal meg kell tagadni. Nem dolgozni és a német állam pénzén terrorizmust terjeszteni, ez nem csak rendkívül veszélyes, de provokáció és szégyen is egyben.

A zöldek belügyi tanácsadója, Konstantin von Notz (43) is hasonlóan nyilatkozott a Bild kérdésére: „Az nem lehet, hogy a német adófizetők pénzéből ISIS terroristákat finanszírozzunk. Nagyon gyorsan meg kell keresnünk a lehetőséget, hogy ezt megakadályozzuk.

isis_segelybol_2.png

Otthon segélyből éltem. Mondjuk itt is.. kép: FAZ.de

Azon is el kellene gondolkozniuk a döntéshozóknak, hogy mi legyen a visszatérni kívánó / visszatérő ISIS harcosokkal. Továbbra is jogosultak legyenek a segélyekre és egyéb illetményekre, a gyűlöletprédikátorokkal egyetemben, hátha sikerül összehozniuk néhány öngyilkos merényletet Allah (szerintük) nagyobb dicsőségére Németországban?

A kérdések sokasodnak, a német törvényhozás malmai lassan őrölnek. Jelenleg nagyjából
450 német csatlakozott az ISIS-hez, ötödük (21%) továbbra is kapja a német segélyeket, hogy gyilkolhassanak.

Igen, kissé szubjektív lett ez a bejegyzés, és folytatni is fogom, megpróbálom a következő írásban körbejárni, mi is visz rá (szerintem) embereket, hogy a jóléti Németországból elvándoroljanak a sivatagba, hogy embereket ölhessenek a vallásuk nevében.

Forrás

bild.de: Kein Hartz IV mehr für deutsche ISIS-Terroristen! (német)
huffingtonpost.de: "Terror-Schmarotzer": Ein großer Teil der deutschen ISIS-Kämpfer bekommt Sozialhilfe (német)

Facebook csoport

A blog változásait is követheti / kommentelheti a facebookon, a passport.blog.hu csoportban, ha rákattint a „√ Tetszik” gombra. Kérem, kövessen!

További írásaim mostanában

Ottó utazásai
A falon át sorozat: 1. rész: Felépül a fal
A falon át sorozat: 2.rész: Alagutak a fal alatt
A falon át sorozat: 3.rész: Áttörés vonattal, sport- és páncélautóval, hajóval
Koldusmaffia
Szicília is épül az EU pénzéből - a maga módján
Nem tériszonyosoknak
27 milliós telefonszámla

komment
süti beállítások módosítása